Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mester Györgyi: Az aranydió

Végre itt a téli iskolai szünet! Nincs több lecke, nem kell izgulni a tanórák miatt, készülhetek a karácsonyra - örvendezett Jutka.
Persze, ez alatt nem csak az ajándékvárást értette, na meg a fa feldíszítését. Az ünnepi előkészületek közé tartozott, hogy elkísérje apukát a piacra, kiválasszák a legszebb fenyőt, továbbá, hogy anyukával összedugják a fejüket a konyhában, és együtt próbálják „kisütni" nem csak az édes tésztákat, de a karácsonyesti vacsora menüjét is.
Hamarosan meglett a fa - egy pompás, zöld óriás, ami azért még épp befért a nappaliba -, és lassan eltanulta anyukától az ünnepi fogások elkészítésének fortélyait is.
Most már csak a legérdekesebb feladat volt hátra, a fenyő felékítése, na meg a szokásos, új díszek kitalálása. Míg kisebb lány volt, az anyuka által előrajzolt papír csíkocskákat vagdosta ki ollóval, majd összeragasztotta azokat, hogy hosszú láncot alkossanak. Mikor nagyobb lett, tűvel zsinórra fűzte a pattogatott kukoricaszemeket, és azzal díszítette a fát. Tavalyelőtt már maga rajzolta a hóember figurákat, akik aztán egymásba kapaszkodva alkottak végtelen, hófehér sort, úgy ölelve körül a sötétzöld fenyő koronáját. Az elmúlt évben só-liszt alakokat talált ki, csillagokat, holdat, apró fenyőket, karcsú tornyú templomot, halacskát és madarat formázott a képlékeny, csillogó

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.