Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Petőfi Sándor: Kinn a ménes, kinn a pusztán

2015.06.14
KINN A MÉNES, KINN A PUSZTÁN Kinn a ménes, kinn a pusztán, A betyárok országutján. Benn a csikós a csárdában, Iszik istenigazában. Hadd igyék, ha kedve tartja, Ha kiszáradott a torka, Nem is csoda ily melegben, Süt a nap eszeveszetten. De ha beballag kend, bátya, Iszogatni a csárdába, Legyen gondja a ménesre, Bízza kelmed jó kezekre. Ott kinn hagyott három bojtárt, Egy sem ér egy hajító fát, Mind a három azzal mulat, Hogy alszik a kalap alatt. Hevernek a földön hanyatt, Orcájok a kalap alatt, Egyebökkel nem gondolnak, Ha megpörköli is a nap. Hát amott Kecskemét felől, A homoktorlatok megől Ki lépeget szép lassacskán Egy szép sötétpej paripán? Szép tüzes ló, de még rajta A legény tüzesebb fajta, Bátorság van a szemében, Karikás-ostor kezében. Csak jön, csak jön, halk lépést tart, Egyszer a méneshez ugrat, Kiszakít egy jó nagy falkát... Kis-Kunság, most isten hozzád! Fárad a nap, már alant jár, Egyre nyargal még a betyár És előtte a paripák, Csattog-pattog a karikás. Jön a csikós a csárdából, Gyógyulóban mámorából, A bojtárok ébredeznek, Nagy híja van a ménesnek. El az egész kerületbe Ló-keresni, szedtevette!... De hiszen kereshetik mán Kit Szabadkán, kit Kikindán. Pest, 1847. december
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.